A késő középkorral foglalkozó régészek, kutatók sokáig elsősorban az épületekre koncentráltak, azok megismerését tekintették fő céljuknak, így a korai feltárások során a kerámia inkább csak „mellékterméknek” számított, átfogó értékelésükre nem került sor.

Ez a helyzet a második világháború után változott meg. A budai vár szisztematikus ásatásai során tömérdek mennyiségű, jól keltezhető kerámialelet került elő és felismerték ezen, nagy tömegben rendelkezésre álló tárgytípus feldolgozásának fontosságát. A feladatot Holl Imre kapta meg, aki már szakdolgozatában is a középkori kerámiával foglalkozott.

A budai kerámiaanyagról szóló értekezéseiben számos fontos kérdést tisztázott, munkásságával megalapozta a késő középkori kerámiakutatást Magyarországon.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kerámiaanyag és a kisleletek feldolgozása hozzájárulhat az egyes épületegyüttesek történetének pontosításához és árnyalásához. Rámutatott arra is, hogy kizárólag a budai analógiák alapján nem lehet a távolabbi helyek kerámiáit keltezni: szükség van minél több falu, város, vár ásatásából előkerült leletanyag részletes feldolgozására, kronológiájának kidolgozására és a helyi kronológiai sorrend felállítására. Csak így derülhetnek ki „a helyi fejlődés esetleg eltérő körülményei, a fazekasság elmaradottsága vagy fejlettebb színvonala”.

Példamutató módon több vidéki lelőhely anyagát is feldolgozta. Nevéhez kötődik Sarvaly és Nagykeszi falvak, illetve a kőszegi vár leletanyagának publikálása.

Emellett középkori kályhacsempékkel és a külföldi kerámiával kapcsolatos tanulmányaihoz is számos vidéki leletanyagot megtekintett és felhasznált, hogy minél teljesebb képet alkothasson. Ásatási közleményeiben mindig gondot fordított arra, hogy az előkerült kerámiaanyagról is közöljön információkat, ezzel is hangsúlyozva azok fontosságát.