Holl Imre neve és munkássága megkerülhetetlen a magyarországi falukutatás történetében is. A hatalmi központok, várak és városok vizsgálata mellett a hatvanas évek végétől Holl Imre kutatói érdeklődése a középkori falvak vizsgálatára is kiterjedt.

A Magyarország Régészeti Topográfiája Veszprém megyei munkálatai során Sümeg határában azonosított, elpusztult Sarvaly falu feltárásával (1969–1974) nemcsak arra mutatott rá, hogy az addig az Alföldről ismert házaktól építőanyagukban, építésmódjukban is eltérő dunántúli építészettel kell számolni a középkorban, hanem nagy figyelmet szentelt a település alaprajzára, telkeinek rendszerére, az építészeti elemek és az anyagi kultúra társadalmi sajátosságokat jelző szerepére is.

Az itt feltárt tárgyi emlékanyag nagyjelentőségű csoportját alkotják a nagy alapossággal feldolgozott és gondosan restaurált vaseszközleletek, közülük is a felső-ausztriai Steyrből származó, kiváló minőségű kovácsolt termékek, kések, melyek nagyvolumenű keleti exportját éppen a sarvalyi feltárás bizonyította.

A Nováki Gyulával és Parádi Nándorral közösen végzett ásatást két másik, szintén közös munkát jelentő falu kutatása követte: Nagykeszi (Gyepűkaján, 1979) és a Zala megyei Szentmihály (Bánokszentgyörgy, 1983–1984) feltárásai.

A Sarvaly esetében látott faluszerkezeti, alaprajzi vizsgálatok Szentmihály feldolgozásakor már a telkek mögötti szántók rendszerére, archaeobotanikai és archaeozoológiai vizsgálatokra is kiterjedtek, amelyek az egyik első hazai kísérletet jelentik a település határának, gazdasági és természeti hátországának bevonására a középkori falu komplex régészeti kutatásába.